Községünk Önkormányzata nevében szeretettel köszöntök minden kedves látogatót Nagygyimót megújult honlapján!

 

Megújult honlapunkat úgy alakítottuk ki, hogy elsősorban a helybeliek  igényét szolgálja akikkel együtt éljük a hétköznapjainkat és ünnepeinket  és  közösen munkálkodunk községünk anyagi és szellemi gyarapodásán.  Polgárainknak a polgármesteri hivatal munkarendjével, adataival és  elérhetőségével, rendezvényeinkkel, programjainkkal, a jövőre vonatkozó  elképzeléseinkkel és egyéb információk elérhetővé tételével igyekszünk  segítségükre lenni.  Üdvözlöm továbbá az elszármazottakat, akik számára igyekszünk  bepillantást nyújtani mindabba, ami községünkben történik. Honlapunk  böngészése reményeink szerint lehetőséget biztosít egy virtuális  nosztalgia látogatásra, mely megerősítheti bennük a "szülőföldhöz" való  tartozás kötelékét.  Végül de nem utolsósorban szeretettel köszöntök minden látogatót aki  ebben a békés csendes Bakonyaljai településre turistaként,  vállalkozóként, egyszerű érdeklődőként vagy baráti jobbot kereső  emberként látogat. Földrajzi elhelyezkedésünk és több száz éves múltunk  lehetőséget teremt kirándulásokra kulturális programokhoz vadászathoz.  Barátságos és vendég szerető polgáraink úgy gondolom bármilyen  érdeklődésű látogató számára kellő alapot teremtenek a  kapcsolatépítéshez, az együttműködéshez, örökségünk megőrzéséhez és  továbbfejlesztéséhez. Tudom, a jószándék és az igyekezet nem minden esetben elég minden igény  és elvárás kielégítéséhez ezért várjuk észrevételeiket építő jellegű  javaslataikat honlapunkkal kapcsolatban. Mindenkinek kellemes böngészést kívánok!

 

Szaller Zsolt

Nagygyimót Polgármestere  

 

 

 

Oklevél

eMagyarország


 

                                                                                                                             

Info

 Informatikai Partnerünk és a
honlapot szerkesztette az
 
Go to top