Együtt ötven év után


Ritka esemény gazdagította 2O12. július 22-én Nagygyimót életét. A nagy múltú, de jelenleg a feledés mély bugyraiban rejtőző általános iskola 1962-ben végzett tanulói úgy döntöttek, hogy fél évszázad után találkoznak, megismertetik társaikat életüknek azzal a szakaszával, melyet elválásuk után a sors rájuk mért, vagy önként választottak.

A nagy esemény ritka szertartással indult: a katolikus templomban Krisztián atya mutatott be misét az elhunyt tanárokért és diáktársakért, imádkozott az élőkért, akik könnyekre fakadtak a lelkész szavait hallgatva. A mise után a temetőben megkoszorúzták Farkas tanító néni és Fejér tanár néni sírját, és felidézték emlékeiket a régi időkről, kedves ismerősökről, akik a sírkertben őrzik csendben a múltat.

A kegyeleti esemény után Németh Géza híres éttermében fogyasztották el közös ebédjüket, majd mindenki elmesélte röviden 5O év történetét. Ahány történet, annyi embersors képei pereghettek le filmszerűen a rég nem látott társak lelki szeme előtt. Sikerek, kudarcok, boldog idők, nem várt tragédiák, megvalósult és szertefoszlott álmok öltöztek szépen megformált szavakba a kötetlen beszélgetések során. Felemelő érzés volt hallgatni az újra egymásra talált  rég volt barátokat, akik - mikor elváltak egymástól -  kicsi gyermekek voltak, és most büszke nagymamaként, nagypapaként élik mindennapjaikat  szívből vállalt  nemes hivatásuk szolgálatban. A család mindenki számára a legnagyobb értéket jelenti - derült ki a lelkes hangon előadott beszámolókból.

Közben tiszta szívből megfogadták a volt nagygyimóti diákok, hogy hagyományt teremtenek, és a legközelebbi találkozóra nem várnak ötven évet, hanem a legrövidebb időn belül újra megkeresik a találkozás lehetőségét.

Ez úton is kívánjuk, tartson meg a jó Isten mindenkit, hogy meg tudják valósítani elhatározásukat!

Végül örökítsük meg az utókor számára azoknak a nevét, akik nagyon boldogok voltak a viszontlátás perceiben, és sok-sok élménnyel lettek gazdagabbak ezen a szép nyári napon :

Ábrahám Margit, Bakos László, Balogh Mária, Csizmadia Eszter, Csizmadia Endre, Érsek Ilona, Herbadt Mária, Szente Judit, Takács Karola, Tóth Gyula, Vági Marianna, Vörös Bernadett

További képekért kattints a képre

.

 

Oklevél

eMagyarország


 

                                                                                                                             

Info

 Informatikai Partnerünk és a
honlapot szerkesztette az
 
Go to top