RSS

 

 

forrás:  http://www.naplo-online.hu/helyi_kiadasok-_papa/20120410_kertbaratok

Hasznos évet zárnak a nagygyimóti Bor- és Kertbarát Kör tagjai

Befejezéshez közeledik a 2011-2012 Kertbarát Kör-évad. Ennek apropóján kértem értékelésre Németh Zoltánt, a kör elnökét.

Úgy gondolom, országosan elég sok jó példa van már hasonlóra, de a mi térségünkben ilyen nagyságrendben ez teljesen újszerű. Azonban szükségünk van az önkormányzat segítségére is. Úgy osztottuk el a nagyobb munkákat, hogy kis csoportokat hoztunk létre, például egy sor szőlőre két-három főt. Táblával jelezzük, hogy az adott területnek kik a felelősei. Egy kisebb verseny is kialakult köztünk: kinek a metszési technikája hozza a legtöbb gyümölcsöt. Azt gondolom, hogy szívesen jönnek a közösségbe tagjaink,  és a céljainkat mindenki magáénak tekinti - mondja mosolyogva az elnök, aztán áttérünk az idei borverseny tapasztalataira.  Remek szervezésben, kitűnő zsűrivel, jó hangulatban és egyre minőségibb borokkal tudtuk ismét megrendezni az év borászati ünnepét. Nem véletlenül használom, a kifejezést, hiszen február végén minden évben fehér asztalhoz ülünk a borász kollégákkal, és értékeljük a végzett munkánkat. Azért is ünnep, mert ez alkalommal is 84 db bormintát kellett minősíteni, ami nagyszámú érdeklődést jelentett. Ez a kör áldoz időt arra, hogy egy évben egyszer ilyen formában is találkozhassunk. Nyolc település gazdáit hívtuk meg, a verseny teljesen titkosított, a szabályok betartásával zajlott. Ezt követően a mi tagjaink mindenkit bőséges vacsorával vendégeltek meg, itt azonban kiemelném az Öregséd Vadásztársaság jelentős segítségnyújtását is. Természetesen nem hiányzott a jó magyar nóta sem, ezért hívom én ezt a napot a helyi borászok ünnepének. Büszkén mondhatom, hogy a nagygyimóti Bor- és Kertbarát Kör bormintái érték el a legmagasabb pontszámot. Így a vándorserleg ismét a településen maradt - fogalmazott Németh Zoltán.

Megtudtam azt is, hogy a kör nyáron is működik, de nem olyan formában, mint a téli időszakban. Részt vesznek más települések rendezvényein is, kiállítják saját termékeinket és szervezik a jó hangulatot. Ezen kívül folyamatosan dolgoznak a kertben, a tagok, szimpatizánsok részére pedig kirándulást szerveznek. Persze mindezekhez anyagiakra is szükség van.

A kötődést egy csekély tagdíj jelenti, ebből gazdálkodunk úgy, hogy a tagdíjnál mindig többet kapjanak vissza tagjaink valamilyen szolgáltatás formájában. A helyi önkormányzat által kiírt pályázatot is igénybe tudtuk venni. Ez évben egy projektort vásároltunk az előadások színvonalának emelése miatt. Hogy miként alakul a jövő? Tervekben nincs hiány - mondja az elnök. 

Szeretnénk még színvonalasabb előadásokat, rendezvényeket tartani. Nem titok, szívesen vennénk, ha tagjaink közt még több fiatalt tudhatnánk, nem is annyira a létszámemelés miatt. Inkább azért, hogy a közösségi céljainkat jó hangulatú, összetartó baráti kör segítené továbbra is. Kis állami segítséggel szeretnénk megvalósítani a helyi piacot, adottságaink jók, elképzeléseink készen állnak. Bízom abban, hogy ez még ebben a ciklusban megvalósulhat. Őszintén remélem, hogy a feladatok végrehajtásának feltételrendszerét jövőre is képesek leszünk megteremteni - zárja a beszélgetést Németh Zoltán.

 

 

 

 

 

1
Download
 
 
Powered by Phoca Gallery

 

Oklevél

eMagyarország


 

                                                                                                                             

Info

 Informatikai Partnerünk és a
honlapot szerkesztette az
 
Go to top